Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság éjjel-nappal hívható gyermekvédő hívószáma: 06-80/630-155

Elsős tanítók - 2018/2019

 

A Győri Váci Mihály Általános Iskola 4. évfolyamán szép hagyomány, hogy többnapos erdei iskolai programmal búcsúznak el osztályfőnökeiktől tanítványaik. 

Az együtt töltött négy évet 2016 májusban is hagyományosan erdei iskolával zárta a két negyedik osztály.

A főhadiszállásunk Vinyén volt, gyönyörű környezetben. Az időjárás is a kegyeibe fogadott minket,  - egy napos eső kivételével - pazar volt. Rengeteg hasznos - élményben és izgalmas felfedezésekben gazdag - programon vehettünk részt, amiről a gyerekek így meséltek:

„Nekem nagyon tetszett a rovarles. A vízi bogarakat nem annyira szerettem, ennek ellenére szuper volt a Cuhán átkelni. Találtam jó sok vízipókot, de nem mertem megfogni őket.” / Csanaki Hanna/

„A Cuha patak volt a legjobb élményem. A kiránduláson, akinek nem volt gumicsizmája, annak segítettünk átkelni az átfolyásokon.” / Mezei Réka/

„Ami nekem nagyon tetszett az a Likas-kő. (Én furcsálltam, hogy miért nem Lyukas-kő a neve). Ott végre használhattam a lámpám. Csináltunk fényképet a tetején. Sajnos szomorú emlék is fűződik a kőhöz: ott veszett el a karkötőm, még a lyukban.”  /Rehó Bálint/

„Nekem a legjobban a rovarles tetszett. Nagyon sok érdekes férget, rovart és lárvát láttam. Volt olyan bogár, amely a kinézete, a színe, vagy a képessége miatt tetszett meg.” / Kulcsár Veronika/

„A madárlesen nagyon eláztunk. Később, a szállásunkra érve éjszaka, a Zazával számoltuk, hogy hány km-re vannak a villámok Vinyétől. Így egyáltalán nem féltünk. / Borbély Bálint/

„Az erdei iskolában egyik délután gyógynövényeket szedtünk: csalánt, bodzát …. mikor visszaértünk vizet forraltunk és teát csináltunk. Amikor kész lett, végig kóstoltuk az összeset.” /Menyhárt Huba/

Természetesen ez csak néhány szösszenet az élményekből. Szabad idejükben sokat játszottak sportoltak a gyerekek. Az eső sem jelentett akadályt, tanulóink bebizonyították, hogy gumicsizmában is lehet focizni. Még a TV, az okos telefon és a tablet sem hiányzott! Nehéz szívvel hagytuk ott a tábort.  Gyereknek és felnőttnek is kivételes élmény, jó szórakozás és nem utolsó sorban aktív pihenés volt.

 

Nyergesné Kovacsics Anikó és Wunderné Németh Judit
a 4. osztályosok közreműködésével

 

erdei iskola 2016 01

erdei iskola 2016 02

erdei iskola 2016 03 

      dig temahet  tehetseg  hatartalanul logo