"Amit élvezettel tanulunk, nehezen felejtjük el.”
(Mercier)

 

1986-ban diplomáztam a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskolán, technika szakkollégiumon.

A több évtized alatt tanítottam az első négy évfolyam valamennyi tantárgyat. Sokféle tanfolyamon, sokféle módszert tanultam és kipróbáltam, mert elsődlegesnek tartom a gyermekek tanulás iránti érdeklődésének fenntartását.

Első osztályban nagyon lényegesnek tartom az óvodából iskolába való átmenet megkönnyítését. Ezért a tanulás mellet még nagy hangsúlyt fektetek a játékokra, a játékosságra. Kiemelten fontosnak tartom az oldott és elfogadó légkör kialakítását, hogy tanítványaim minél tovább élvezhessék a gyermekkort.

Nagyon szeretem a meséket. A tanítási órákat ezért sok esetben a mesékbe ágyazva tartom. Ezzel a gyerekek fantáziáját és a szereplők helyzetébe való beleérző képességét is fejlesztem. Mesék segítéségével különbséget tudnak tenni a jó és rossz között, ami nagyon fontos egy jó közösség kialakításához.

A figyelmüket változatos módszerekkel, munkaformákkal, eszközökkel, sok beszélgetéssel fejlesztem. Az interaktív táblát napi szinten használom annak érdekében, hogy az órát változatosabbá, sokszínűbbé tegyem tanítványaim számára.

A családokkal szoros kapcsolatot alakítok ki, mert hiszek abban, hogy csak így, együtt működve lehetséges a gyermekek kiegyensúlyozott nevelése.

 

      dig temahet  tehetseg  hatartalanul logo