Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság éjjel-nappal hívható gyermekvédő hívószáma: 06-80/630-155

 

A rendezvényt 3 évvel ezelőtt azzal célkitűzéssel indítottuk útjára, hogy valamilyen úton-módon megköszönhessük az iskolánknak támogatást nyújtóknak az önzetlen segítségét.

2018. május 30-án a Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban került megrendezésre az iskolánk tehetségeit felvonultató gálára.

Ennek keretén belül köszönetnyilvánító okleveleket nyújtott át iskolánk igazgatónője azoknak a szülőknek, akik kiemelten támogatták ebben a tanévben intézményünket.
Iskolánk „Köszönetnyilvánító díszoklevelét” kapta Glázer Péter, a Glázer-Transz Kft.  ügyvezető igazgatója, a Győri Ipartestület elnöke. A győrszentiváni vállalkozó olyan igaz ember, aki látja, ha valahol segíteni kell. Köszönjük neki a sportpálya megépítéséhez adott építőanyagokat, a távolugró gödrünkbe évről-évre kerülő friss homok biztosítását. Kasper Imre szülő, a STRABAG Általános Építő Kft.  építésvezetője, aki gazdája volt a megújuló sportpályánk projektjének. Nem csak segítette, de folyamatosan felügyelte, irányította a munkát.

A hála- ünnepély az elsősök néptánc bemutatójával kezdődött Zoller Tamás vezetésével. Előadásuk címe: Játékok és táncok a Rábaközből.

Alsós tanulóink furulya bemutatója is elnyerte mindenki tetszését. Vezetőjük: Mészáros Brigitta tanárnő. Gryllus Vilmos dalokat játszottak furulyára komponálva.

Hangszeres csoportunk a” Mosolyra hangoló „nevet kapta. A csoportot létre hozója és vezetője: Tripolszki Klára tanárnő. Ritmusrondót, egy régi táncdalt és reneszánsz dallamokat adtak elő.

Az idei évben indult először táncszakkör iskolánkban Végh Alexandra tanárnő vezetésével.
A gálán mutatkoztak be először mindenki örömére. 3. és 4. osztályos tanulóink egy vidám, koreográfiát mutattak be. Az 5. és 6. osztályos tanulóink a szamba ritmusára ropták a táncot.

Iskolánk kórusát Mecséri Krisztina tanárnő vezeti. Egy német kánont és egy népszerű slágert hallhattunk tőlük angol nyelven.

Már 26 éve, hogy megalakult színjátszó csoportunk Vadvirágok néven. Azóta is töretlen lelkesedéssel működik. Az idei darabjuk: Páskándi Géza: Az eb olykor emeli lábát című verses szatíra és mesejáték volt. Ezzel az előadással a Weöres Sándor Országos Színjátszó Fesztivál versenyéről ARANY minősítést hoztak iskolánknak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! A csoport vezetője és a darab rendezője: Répásiné Hajnal Csilla iskolánk igazgatónője.

Nagyon hangulatos műsort adott a Marina TSE is. Három korcsoportban léptek fel a táncos lányok. Bemutatójuk nagy sikert aratott. Vezetőjük: Alföldi Rita.

Végül, de nem utolsó sorban fellépett még: Somsák Panna, aki fuvolajátékával varázsolt el bennünket, kitűnő vers-és prózamondóink: Borbély Bálint, Gayer Luca, Zsolnai Zsófia, Stark- Péterfi Zselyke, kiket öröm volt hallgatni.

Biztosan mindenki jól érezte magát és kellemesen szórakozott ezen a szép estén.

 

Köszönjük mindenkinek, aki támogatásával segíti iskolánkat.
Ki anyagiakkal, ki két kezével, ki jó szándékával segíti intézményünk sikeres működését.

 

A Gálán készült csodálatos fotókért köszönet Németh Szabolcsnak!

 

Pap-Makrai Beatrix
pedagógus

 

01

02

03

04

 

      dig temahet  tehetseg  hatartalanul logo